Renee: So hypnotising kritika

Hello!

Meg is érkeztem az első kritikámmal, ami reasonell sticten So hypnotising című blogjáról készítettem. Igyekeztem félretenni minden bandás történettel kapcsolatos előítéletemet, és nem elhülyéskedni a munkát, ahogy az néha előfordul. Lássuk, hogy sikerült...

Design: Előre szólok, hogy nem értek hozzá, szóval ez inkább személyes vélemény lesz, ne várj szakkifejezéseket. A fejléc határozottan nem rossz. Csak a két főszereplő van rajta, így nem túlzsúfolt, a virágok aranyosak, feldobják egy kicsit a hangulatát. A fekete-fehér stílus, mint általában, itt is jól működik. Ami nekem furcsa, az a rózsaszín (piros?) szinezés, a lány arcánál, és a fiú vállánál elég érdekesen sikerült. A cím betűtípusa tetszik, izgalmassá teszi a képet, bár én mindkét szóhoz ugyanazt (az alsót) használtam volna. A sima, világosszürke háttér kellemesen illleszkedik a fejléchez, a sötétlila betűk jól látszanak rajta, és nem pusztítják (tovább) a szememet. Az oldalsávban szépen összegyűjtötted a szükséges modulokat, és szerintem a sorrend is jó, a menü használható. Az információknál leírtál minden fontosat (figyelmeztetés, mit ki csinált, stb.), ez is rendben van. A karaktereknél kedves gondolat, hogy mindenkihez kapcsoltál egy idézetet (néhány ugyan elég nagy klisé), de a többire nincs szükség. Arra való a történet, hogy ezeket bemutasd benne. A képekről nem tudok mit mondani, mert se a gépem, se a tabletem nem nyitotta meg. A videó viszonylag szerény minőségűre sikerült, viszont a hossza, és a tartalma megfelelő, a zene illik hozzá. A betekintő (születési nevén fülszöveg) pont annyi spoilert tartalmaz, ami felkelti az érdeklődést, mégsem árul el mindent, bár kicsit vontatottnak éreztem. Pozitívum, hogy a zenelejátszó csak kattintásra indul el, de a számok nem fedik az én ízlésemet, szóval inkább mellőztem. Az összhatás kellemes, a szöveg jól olvasható.

Történet: A cím egyszerű, de nagyszerű, azok is értik, akik nem nagyon tudnak angolul, bár azt még nem értem, hogy mi köze a történethez, viszont jól hangzik. Az egyetlen szépséghibája, hogy helyesen so hypnotizing (aha, z-vel). A prológus simán lehetne első fejezet, mert nem távoli múltat, vagy jövőt mutat be, hanem szervesen kapcsolódik a következő részhez. Ezen kívül azonban rendben van: a hossza megfelelő, azonnal a közepébe vágsz. A főnöke Ava nyakába varr egy munkát, amit a fiával, Calebbel közösen kell elvégeznie. Persze ez nem tetszik neki, mert zavarja, hogy a srác, meglepő módon, próbálja meghódítani, aztán kiderül, hogy kiknek is kell bulit szerveznie, és rögtön nem ez lesz a legnagyobb problémája. Egyébként amikor a főnök itt Avának szólítja, az inkább kedveskedőnek, vagy sajnálkozónak hangzik, semmiképpen sem gonosznak. Természetesen dühösen távozik, majd otthon az üvöltő zene, és lakótársa pátyolgatja a lelkét. Kicsit sablonosan indul, a zárómondat azonban érdekes. Az első részben több a belső monológ, és a lelkizés, mint a cselekmény, ami nem lenne rossz, de túl szájbarágósnak éreztem. Plusz nem értettem, hogy miért szólták le Hope értelmes ötletét. A második részben megtörténik a nagy találkozás. Tetszett, hogy egész reálisra sikerült, mert minden srác teljesen máshogy reagált, de a sok szenvedő gondolat nagyon belassította a történet haladását. A harmadik részben Ava egészen furcsán viselkedik, mintha inkább ő lenne hipnotizálva, nem Harry, és megtudjuk, hogy valaki a bandából rájött, hogy nem volt jó ötlet pont az exet felkérni a melóra (okos fiú). A negyedik részben főszereplőnk dühösen otthagyja a főnökét (újra), aztán rohan dolgozni. Először Calebbel szórakozik, de bedurcul rá, és otthagyja. Összefut az egyik sráccal, aki megbántja, szerencsére az unokatestvére megvigasztalja. Egyébként aranyos, hogy így örülnek egymásnak. Viszont volt itt pár dolog, amit nem nagyon értettem. Elvileg utálja a munkatársait, mégis majdnem lelkesen köszöngetett nekik a prológusban, a kacsintós részt meg háromszor elolvastam, de még mindig totál homály. A kocsiban a hisztije teljesen értelmetlen, előre látható volt, hogy ez fog történni, hiszen egyértelműen képtelenek együtt dolgozni, ráadásul nem hiszem, hogy a srác tudta volna, hogy mennyire rosszul áll a munkahelyén. Végül: hogy a fenébe sírta le a sminkjét, amit nem volt ideje reggel feltenni? Ezekre figyelj oda!

Szereplők: A főszereplő, Ava Heart elég furcsa személyiség. Általában udvariasnak mutatja magát, közben meg mindennek elhordja magában az illetőt. Eddig nagyjából reális, de néha nyíltan bunkó, nem csak bizonyos emberekkel, hanem bárkivel. Az érzelmei közt szinte sosincsenek átmenetek, egyszer végtelenül szomorú vagy dühös, aztán hirtelen gondtalanul nevetgél, és jókedvű. Időnként még butának is tűnt, amikor teljesen egyértelmű dolgok nem estek le neki. Biztos, hogy személyiségzavaros is, hiszen durva hangulatingadozásai vannak, ráadásul azt mondja magáról, hogy nem erőszakos, a prológusban mégis majdnem kitépta a haját, és szét akarta verni a főnöke fejét az asztalon, mert az nem mondta meg rögtön, hogy melyik bandával kell dolgoznia. Sajnos néha kifejezetten idegesített. Legjobb barátnője, Veronica Rollson, meglepetésemre nem az a tipikus üresfejű, szőke liba, hanem karakán, vicces lány, ráadásul felelősségteljes, és okos (legalábbis egyetemre jár). Megkedveltem. A nagy szerelemről, Harry Stylesról már a prológusban nyakon öntesz minket egy halom információval, de a személyiségéről szinte semmit nem tudunk. Loius Tomlinson kicsit inkább Harry szeretőjének tűnt, mint a haverjának, de lehet, hogy ő ilyen védelmező. Róla az is kiderül, hogy régen egy vidám, vicces srác volt, most viszont halál bunkón viselkedik a főszereplővel. Nos, megértem. Liam Payne, Ava unokatestvére aranyosnak tűnik, tipikus bátyj figura, aki a hibái ellenére is szereti a lányt. Nem lehet nem kedvelni. Caleb Ewarsnek nem normális. Először agyatlan macsónak tűnik, aztán kiderül, hogy vicces, majd hirtelen bunkó lesz. Határozottan jó páros lennének Avával. Mayna Collinst elég idétlenné tette, hogy szereplésének nyolcvan százaléka röhögőgörcsből állt, szegény Hope meg nem csoda, hogy megsértődött, mikor leszólták az értelmes ötletét. Brandon Ewars, a főnök pedig egy szadista szociopata.

Egyéb: A fogalmazásod gördülékeny, és érdekes, bár néha elég sutára sikerült. Pl.: ,,... már bent is vagyok a kicsit talán túlságosan is luxusértékű irodában" (értem, mit akartál mondani, de biztos van erre jobb mód is); a hírnév nem megcsappan, hanem romlik/tönkremegy/megfakul/stb; ,,... annyira unszimpatikus nekem, hogy az csak na!" (felnőtt ember nem gondol/mond ilyet, komolyan, annyi jó hasonlat van, amit ide el lehetett volna sütni, használd fel az egyiket); ,,nincs a földön még egy ilyen féreg, mint ez a patkány itt előttem!" (ez a rész megmosolyogtatott, tekintve, hogy a két állat között jelentős élettani különbségek vannak); ,,... ezzel nem csak én állok ilyen helyzetben!" (összekeverted a két kifejezést: nem csak én állok így/vagyok ilyen helyzetben), stb. Ezek könnyen javíthatók, ha elküldöd valakinek, hogy olvassa át. A helyesírásod teljesen jó, pár elütésen kívül, pl. a karakterek menüpontban Homles Chapel-t írtál a Holmes Ch. helyett. Ha párszor átnézed, ki tudod szűrnie ezeket is. Ami kicsit zavart, az a fejezetek közepén lévő xxx. Értem, hogy mit akartál érzékeltetni, de jobb, ha belefogalmazod a történetbe, nem kell külön jelölnöd az időugrást.

Remélem nem bántottalak meg semmivel, hiszen nem ez volt a célom.

Xoxo,

Renee